Tésztához:
- 25 dkg liszt
- 5 evőkanál olvasztott ráma
- csipet só
- 1 evőkanál cukor
- 10- 12 evőkanál víz
Almás töltelék:
- 3 db alma
- fahéj ízlés szerint
- 4 evőkanál cukor
- 1 evőkanál citromlé
- 1 dl víz
- 1 evőkanál főzős vaníliapuding
A tésztához a lisztet, cukrot, olvasztott vajat, sót összekeverjük, apránként adjuk hozzá a vizet, annyit, hogy se túl kemény, se túl lágy tésztát kapjunk.
Összegyúrjuk, fóliába csomagolva hűtőbe tesszük.
Addig elkészítjük az almás tölteléket.
Az almákat megpucoljuk, és egész kicsi kockára vágjuk, majd beletesszük egy lábasba. Rakunk rá 4 ek. cukrot, fahéjat, citromlevet és 1 dl vizet. Feltesszük főni, mikor felrottyan 1 evőkanál pudingport elkeverünk pici vízzel,és az almához adjuk. 1 percig főzzük, és hagyjuk kihűlni.
A tésztát kivesszük a hűtőből, 8 részre osztjuk ( 50 g), egyenként kinyújtjuk,téglalapokká,ráhalmozunk 1 evőkanál tölteléket az egyik felére( a szélét hagyjuk szabadon), vizes újjal bevizezzük a tészta szélét, és ráhajtjuk a másik felét. Alaposan összenyomjuk, nehogy sütés közben szétnyíljon.
Bő, forró olajban mindkét oldalát kisütjük, majd papírtörlőre szedjük.
Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése