2014. július 29., kedd

~Harcsapaprikás~

Mai receptem egy igazi hungarikum, a legnépszerűbb magyar halétel, a HARCSAPAPRIKÁS.

Hozzávalók:

~70 dkg afrikai harcsafilé
~1 vöröshagyma, 1 paprika, 1 paradicsom
~2 dl tejföl
~1 csapott e.k. liszt
~10 dkg füstölt szalonna
~pirospaprika, só

A szalonnát kiolvasztjuk, rátesszük az apróra vágott vöröshagymát.Amikor megpirult rátesszük a kockára vágott paprikát, paradicsomot, megszórjuk pirospaprikával,elkeverjük, és öntünk rá kb 2 dl vizet.
Letakarva addig főzzük, amíg szét nem fő, majd rátesszük a kockára vágott harcsát. Sózzuk, és lefedve puhára főzzük.
A tejfölből és a lisztből pici vízzel habarást készítünk, és behabarjuk. Forrástól számított 5-10 perc alatt készre főzzük.
Tésztával, nokedlivel, vagy túrós csuszával tálaljuk.

~Kacsamell hagymás burgonyával, párolt lilakáposztával ~

~Kacsamell hagymás burgonyával és párolt káposztával~
 
Hozzávalók:
~fél kg kacsamell
~só,bors,pirospaprika
~2 db vöröshagyma
~4-5 cikk fokhagyma
~ fél kg burgonya

~1 kisebb fej vörös káposzta
~cukor
~pici ecet
~kömény (őrölt)


A kacsamellet bedörzsöljük sóval, borssal, pirospaprikával. Kiolajozott tepsibe fektetjük őket, 4-5 cikk fokhagymát, és 2 nagy fej karikára vágott vöröshagymát teszünk közéjük. Meglocsoljuk kevés olajjal és vízzel, majd alufóliával letakarva 1 órán át sütjük. Ezután eltávolítjuk a fóliát, meglocsoljuk az alatta lévő olajjal, rátesszük a karikára vágott krumplit, és visszatesszük a sütőbe kb. fél órára.

A párolt káposztához a káposztát vékony hasábokra vágjuk. Olajon cukrot karamellizálunk, majd beletesszük a káposztát. Lefedve néha megkavargatva pároljuk. Sózzuk, kecés ecetet teszünk bele, őrölt köményt, majd letakarva addig pároljuk, míg meg nem puhul. 


~Diéta~

Pár hónapja egy személyi edző segítségével diétázom. Nagyon sok minden próbáltam előtte több-kevesebb sikerrel, de ez a módszer sokaknál bizonyított, egészséges és ami a legfontosabb jobbnál-jobb ételeket ehetek.
Az étolajat kókuszolajra cseréltem, a lisztet teljes kiőrlésűre, a zsemlemorzsát zabpehelyre.
Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem Nektek a receptjeimet, kalóriát nem számolok, a lényeg az adagokban van. Napi ötször eszem, a reggelim általában tojás és puffasztott rizs, vagy fehérjeturmix zabkorpával.
A 2.,3. és 4. étkezésem 150 g fehérje ( csirke, pulyka, marha, hal) , 50 g szénhidrát( Basmati rizs, barna rizs,köles, bulgur, édesburgonya) és 150 g zöldség.Ez lehet párolt,vagy nyers zöldség.
A vacsorám pedig túró tojássárgájával és édesítőszerrel. 

 

~Répás csirkemell Basmati-rizzsel~

~ 2 evőkanál kókuszolaj
~ 1 hagyma
~1 répa
~150 g csirkemell filé
~ 50 gramm Basmati rizs
~ görögös fűszersó

A hagymát apróra vágjuk és kókuszolajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a karikára vágott répát, átforgatjuk, és hozzáadjuk a húst. Kifehéredésig sütjük, fűszerezzük, majd felöntjük kevés vízzel. Puhára főzzük. Basmati rizzsel tálaljuk. :)


 




~Gombás csirkemell bulgurral~


Hozzávalók:

~2-3 kanál kókuszolaj

~1 hagyma
~1 paprika, 1 paradicsom
~2-3 cikk fokhagyma
~150 g csirkemell
~100 g gomba
~50 g bulgur


Kockára vágunk egy hagymát és kevés kókuszolajon megpirítjuk. Hozzáadunk 1 -1 kockára vágott paprikát és paradicsomot.


Átforgatjuk,hagyjuk pár percig pirulni, majd megszórjuk pirospaprikával és felöntjük 2 dl vízzel. Teszünk hozzá 2-3 cikk fokhagymát, és addig főzzük amíg a paprika és a paradicsom szétfő.


Azután rátesszük a kockára vágott csirkemellet és a szeletelt gombát , majd sózzuk borsozzuk,ha szükséges pótoljuk a vizet. Mikor minden megpuhult a bulgurt kétszeres mennyiségű vízben feltesszük főni, 5 perc után elzárjuk alatta a tűzhelyet, és még 5-10 percig hagyjuk puhulni a gőzben.





A bulgur anyagcsere-serkentő, béltisztító hatásának köszönhető egyre népszerűbb a diétázok körében. Alacsonyabb a glikémiás indexe, mint a rizsé.





~Afrikai harcsafilé Basmati rizzsel és párolt zöldséggel ~


A harcsafilét besózom, majd paprikás rozslisztben megforgatom és forró kókuszolajban kisütöm. Köretnek Basmati rizst és párolt zöldséget tálalok. 
~Zabkorpába panírozott csirkemell és cukkini bulgurral ~
Hozzávalók:
~ 150 g csirkemell
~kókuszolaj
~zabkorpa
~teljes kiőrlésű rozsliszt
~tojás
~só
~cukkini
~50 g bulgur
A csirkemellet  vékony szeletekre vágjuk, sózzuk majd rozslisztbe, tojásba és zabkorpába forgatjuk. A cukkinit karikára vágjuk, kikaparjuk a magokat, szintén sózzuk, ugyanúgy panírozzuk,mint a csirkemellet. Forró kókuszolajban kisütjük. A bulgurt dupla mennyiségű vízben feltesszük főni, 5 perc után elzárjuk alatta a gázt, és letakarva 10 percig hagyjuk puhulni.
~Csirkemell grillezett-ropogós zöldségekkel~


A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, görögös fűszersóval bedörzsöljük,és kókuszolajba kisütjük. A cukkinit ( magokat kiszedjük), gombát,hagymát kockára vágjuk,és kevés kókuszolajban átsütjük. Citromos- zöld  fűszeres fűszersóval sütés közben megszórjuk.




~Roston csirkemell édesburgonyával ~

A csirkemelleket vékonyra kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, sült csirke fűszersóval bedörzsöljük, majd pici kókuszolajon átsütjük mindkét oldalát.
Az édesburgonyát meghámozzuk, összevágjuk és sült csirke fűszersóval bedörzsöljük.
Kibélelünk egy tepsit sütőpapírral, megkenjük kókuszolajjal és rátesszük a burgonyát. Kb 15-20 perc alatt sütőben megsütjük.




~Vitamonikról~

A vitaminok nélkülözhetetlenek szervezetünk számára, ám kellő mennyiségben az előállítására nem mindig képes, ezért tápanyag  formájában kénytelen hozzájutni.

A vitaminokat  két nagy csoportra oszthatjuk:
~ zsírban oldódó vitaminok
~ vízben oldódó vitaminok

Zsírban oldódó vitaminok: 

~ A- vitamin: Hiánya farkasvakságot, hajhullást,bőrszárazságot okozhat. Állati eredetű élelmiszerekben található, míg a növényekben elővitaminja, a karotin van jelen, amit a máj alakít át A-vitaminná. 
A- vitaminokban gazdag:  csirkemáj, libamáj, sertésmáj,halak, tojás, tej, margarin.

~ D- vitamin: A D-vitamin elősegíti a kalcium és foszfor  felszívódását a bélcsatornából, és közvetlenül befolyásolja a csontképződést.Hiánya estén csontfejlődési zavarok, fogromlás, fáradtság, álmatlanság,étvágytalanság léphet fel. 
D-vitaminban gazdag élelmiszerek: máj, virágpor, méz, méhpempő, tojás, tej és tejtermékek, de egyes élelmiszereket (például gyermektápszereket, tejtermékeket, margarinokat) is D-vitaminnal dúsítanak.

~ E-vitamin:  Legjobb E-vitamin forrásaink a növényi olajok, tehát a napraforgó-, búzacsíra-, tökmag-, olíva-, kukoricaolaj, a búzacsíra és az egyéb gabonacsírák, a zöld növények, a hús, a máj és a tojás.

~ K-vitamin: Véralvadás fontos szabályozó tényezője, elősegíti a máj méregtelenítő funkcióját,a csontok felépítéséhez is szükséges.
Amiben megtalálható: brokkoli, spenót, káposzta, paraj, tejtermékek, máj.
A K-vitamin a véralvadás egyik fontos szabályozó tényezője, ám jótékony hatásai közé tartozik az is, hogy elősegíti a máj méregtelenítő funkcióját, egyes kutatások szerint pedig a csontok felépítéséhez is szükséges.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/2943/k-vitamin#
A K-vitamin a véralvadás egyik fontos szabályozó tényezője, ám jótékony hatásai közé tartozik az is, hogy elősegíti a máj méregtelenítő funkcióját, egyes kutatások szerint pedig a csontok felépítéséhez is szükséges.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/2943/k-vitamin#
A K-vitamin a véralvadás egyik fontos szabályozó tényezője, ám jótékony hatásai közé tartozik az is, hogy elősegíti a máj méregtelenítő funkcióját, egyes kutatások szerint pedig a csontok felépítéséhez is szükséges.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/2943/k-vitamin#


-Vízben oldódó vitaminok: 

~ C-vitamin: Aszkorbinsavban gazdag a zöldpaprika, a paradicsom, a saláta- és a zöldségfélék (pl. a brokkoli, a kelbimbó, a burgonya, a káposzta), a friss gyümölcsök, a narancs, a citrom, a grapefruit. Télen a mélyhűtött gyümölcsök, zöldségek, a citrusfélék, a káposzta a legjobb C-vitamin-forrás. A zöldségeket lehetőleg nyersen, salátának elkészítve, esetleg párolva célszerű fogyasztani. A hosszú áztatás, főzés, a főzővíz elöntése jelentős aszkorbinsav-veszteséget okoz. Kerülni kell a fémedényeket (vas, réz) és az ételek ismételt felmelegítését.

~ B1-vitamin:  Különösen a búzacsírában, korpában, sörélesztőben, melaszban , általában minden teljes őrlésű gabonafélében és a barna rizsben fordul el.

~ B2-vitamin:  A zsírsavak lebontásában, szénhidrát-anyagcserében,méregtelenítésben van fontos szerepe.Megtalálható a tejben, tejtermékekben, húsokban, tojásban, gabonafélékben.





~Nyírségi gombócleves~

Étteremben találkoztam először ezzel a különleges levessel. Szabolcsban nagy hagyománynak örvend, így hát én is megpróbálkoztam az elkészítésével. 

Hozzávalók:

~ 50 dkg sertés lapocka vagy csirkemell
~ 1 db nagyobb répa
~ 1 db petrezselyemgyökér
~ 1 db karalábé

~ 1 db zeller
~ 30 dkg gomba

~ 30 dkg zöldborsó
~ 1 rúd meggle fűszervaj ( zöldfűszeres)

~ 1 hagyma
~ 3 cikk fokhagyma
~ só, fehér bors, vegeta, tárkony
~ 2 dl főzőtejszín
~ 1 ek. liszt
~ 1 citrom

A gombóchoz: 3 kisebb krumpli, 1 tojás, só, bors és annyi liszt amennyit felvesz.

Elkészítés:

A vöröshagymát apróra vágjuk és a fűszervajon megpirítjuk, majd rádobjuk a kis kockákra vágott répát, petrezselyemgyökeret, zellert, karalábét. Kicsit pirítjuk, majd rátesszük a kockára vágott husit.Kifehéredésig sütjük, felöntjük kb 2-3 l vízzel. Addig főzzük amíg megpuhul a hús. Közben elkészítjük a gombócokat.
3 krumplit megfőzünk héjában. Összetörjük, és mikor kihűlt sózzuk,borsozzuk,beleteszünk 1 tojást, és annyi lisztet amellyel könnyen gombócot tudunk formálni. Beletesszük a levesbe, jöhet bele a gomba és a borsó. Mikor minden megpuhult, beletesszük a liszttel elkevert tejszínt, a citrom levét, sózzuk, borsozzunk, tárkonnyal ízesítjük.:)


~Tonhalas ruccolasaláta ~

Amikor nincs időm főzni nagyon jó szolgálatot tesz egy könnyű saláta akár ebédre, akár vacsorára. Nem csak finom, de egészséges is, hiszen A-, C-, és K-vitamin-tartalma figyelemreméltó, de tartalmaz kalciumot és vasat is.Jellegzetes íze talán leginkább mustárra, tormára hasonlít. 

Hozzávalók: 

~1 zacskó ruccola saláta
~1 doboz rio mare tonhal
~1 csomag light mozzarella sajt
~1 paradicsom
~1 kávéskanál görögös fűszerkeverék
~1 szelet teljes kiőrlésű kenyér ( pirítva)


A salátát egy tálba öntjük, 1 tonhalról egy kevés olajat leöntünk, a többit a hallal együtt a salátához adjuk. A mozzarellát és a paradicsomot felkockázzuk, a salátához adjuk. Megszórjuk görögös fűszersóval, átforgatjuk. A kenyeret megpirítjuk, kis kockára vágjuk és tálalásnál a saláta tetejére halmozzuk. :)
Jó étvágyat!  ;)



~Mandulás süti(barackmag)~

Gyerekkorom kedvence.Nem múlhat el úgy karácsony, húsvét, hogy ne sütném meg ezt a mutatós, finom süteményt. Igaz, nagyon időigényes, és macerás, de megéri. :)
Mandulaformát 100 forintos boltokban tudtok beszerezni. :)

Tészta:

34 dkg finomliszt
22 dkg porcukor
20 dkg dió (darált)
0.5 csomag sütőpor
2 púpozott ek cukrozatlan kakaópor
38 ml rumaroma
250 g margarin


Krém

25 dkg porcukor
2 dl tej
0.5 tasak vaníliás pudingpor
38 ml mandulaaroma
1 dkg margarin (forma kikenéséhez)

A tészta száraz összetevőit összekeverjük egy tálba, majd az olvasztott margarinnal összegyúrjuk, majd belecsepegtetjük a rumaromát. Én egy egészet bele szoktam tenni, de ízlés dolga.
180 °C -ra előmelegítjük a sütőt.
Margarinnal kikenegetjük a mandulaformákat, majd egyenként megtöltjük a tésztával a formákat úgy, hogy a közepén mélyedést csinálunk ujjunkkal. (ide jön majd a krém)
Tepsibe tesszük a formákat, és kb 15 perc alatt megsütjük.



Krém:

A pudingot a tejjel megfőzzük, mikor kihűlt, belekeverjük a cukrot habverővel, majd a mandulakivonatot. Amikor kihűlt a tészta, egyenként kivesszük a formából (én megütögetem az asztalhoz), majd a krémmel megkenjük, és összeragasztjuk. Dobozba tesszük,1-2 nap alatt megpuhul. :) Porcukorral meghintve tálaljuk.

~Pizzás csiga~


Sok féle pizzás csiga receptet láttam már, sok pizzás csigát kóstoltam, de mind közül ez a legfinomabb. 


 TÉSZTA:


~ 1 kiló liszt

~ 1 élesztő

~ 5,5 dl tej


~ egy csapott evőkanál só

~ 2 ek.olaj


Az élesztőt 2dl langyos, cukros tejben felfuttatom.

Összekeverem a lisztet és a sót,a felfuttatott élesztőhöz hozzáadom a 2 evőkanál olívaolajat, elkeverem, majd a liszthez öntöm és gyúrni kezdem. A maradék 3,5 dl tejet fokozatosan adagolom a tésztához.Amikor a tésztám már elválik a táltól,bedagasztom.1 órán át kelesztem.


Lisztezett deszkán kinyújtom fél centi vastagra, megkenem a töltelékkel és felcsavarom,mint a bejglit. Ujjnyi vastag szeleteket vágok belőle és sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Tojássárgájával megkenem és 180 °C-on megsütöm



TÖLTELÉK:


Kevés olajon megdinsztelünk egy apróra vágott vöröshagymát, hozzáadunk 2 kis konzerv paradicsom pürét, sót, pici cukrot, oregánót, ízlés szerint bacont,kolbászt,sajtot. Kész pizzakrémmel is dolgozhatunk. :)





2014. július 28., hétfő

~Töltött cukkini hercegnőburgonyával ~

A cukkini nem csak finom, de egészséges is. Ezer módon elkészíthető, kalória tartalma alacsony, így diétába is bátran beillesztheted. :)


Töltött cukkini:

Egy nagyobb cukkinit megpucolunk, 3 felé vágjuk, majd hosszába ketté vágjuk, a magját kanállal kikaparjuk.
1 nagy fej vöröshagymát kevés olajon megdinsztelünk, ráteszünk fél kg darált húst( lapocka) sózzuk, borsozzuk és kifehéredésig sütjük. Felöntjük 1 dl vízzel, nyomunk bele 1-2 cikk fokhagymát,pici pirospaprikát teszünk bele. Mikor puha 1 hámozott paradicsomot 4 felé vágunk, és azt is hozzáadjuk a húshoz.( Ettől jó zaftos lesz).
Amikor szétfő a paradicsom lehúzzuk a tűzhelyről és a kikapart cukkinibe töltjük. A tetejére tejfölt teszünk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Alufóliával letakarjuk és 180 C°-on kb 1 óra alatt megsütjük. Utána levesszük a fóliát és reszelt sajttal megszórjuk, majd további 20 percig sütjük, most már fólia nélkül.

A hercegnőburgonyához fél kg újkrumplit megpucolunk, kockára vágunk és bő sós vízben megfőzzük. Leszűrjük,sózzuk, pici szerecsendiót teszünk bele, összetörjük, és 5 dkg vajat adunk hozzá, elkeverjük. Hagyjuk kihűlni. Mikor kihűlt 2 tojás sárgáját beleteszünk, összekeverjük. Habzsákba töltjük, és sütőpapírra kinyomjuk. Mehet a sütőbe kb 15-20 percre szinten 180C-on.


Diétásan is elkészítheted, ha az olajat lecseréled kókuszolajra,és a darát lapockát pedig darát csirke,vagy pulykamellre. 



~Túrós palacsinta erdei gyümölcs- öntettel~

Palacsinta:

~fél kg liszt
~6 tojás ( házi)
~6 dl tej
~ szódavíz
~3 e.kanál cukor
~2 e.kanál olaj
~csipet só


Túrós töltelék:

~ 250 g túró
~1 citrom reszelt héja
~2 e.kanál tejföl
~3 e.kanál porcukor

A tejfölt elkeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a túrót, és citrom héját.

Gyümölcsszósz:

~10 dkg málna
~10 dkg szeder
~2 evőkanál eperlekvár
~fél csomag puncs pudingpor
~pici tej
~méz

Kevés vajon megpirítjuk a gyümölcsöket és a lekvárt,majd a pudingport kevés tejjel elkeverjük és hozzáadjuk a gyümölcsökhöz. Mézzel édesítjük, ha szükséges kevés vízzel felhígítjuk. Forrás után 1 percig főzzük.


 

~Gundel palacsinta~

Palacsinta tészta :

~6 tojás
~50 dkg liszt
~1 vaníliás cukor
~cukor ízlés szerint ( 3-4 e.kanál)
~6 dl tej
~ szódavíz
~2 evőkanál olaj


Töltelék:

-12 dkg darált dió
-1 dl habtejszín
-5 dkg cukor
-fél rumaroma

Csokiöntet:

-1 tábla jó minőségű étcsokoládé
-2 tojássárgája
-1 ek. vaj
-2 dl tej
-3 ek.cukor
-1 vanília cukor
-pici rumaroma

A palacsintákat kisütjük.
A habtejszínt a cukorral összeforraljuk, beletesszük a diót,és a rumot, 1-2 percig főzzük.
Mikor kész beletöltjük a palacsintába.

A csokiöntethez a csokit és a tejet mikróban felolvasztjuk, beletesszük a tojássárgáját, vajat,és a többi hozzávalót, és meglocsoljuk vele a diós palacsintákat 


~Palacsinta alaprecept~

Szerintem kevés olyan ember él a Földön,aki ne szeretné a palacsintát. Lehet akár édes, lehet sós, az egyik legnépszerűbb desszertünk. Eredete a római birodalomig vezethető vissza.
Leghíresebb mind közül a Gundel-palacsinta és a Hortobágyi húsos palacsinta.
Ahány ház,annyi szokás...sokféle palacsintát kóstoltam és készítettem már, de most azt a receptet szeretném megosztani Veletek, ami nekem a legjobban ízlett. Tésztája könnyű, vékony,nem ragad le. :)

Hozzávalók:

~50 dkg liszt
~6 tojás
~cukor ízlés szerint ( 3-4 evőkanál)
~2 evőkanál olaj
~1 vaníliás cukor
~6 dl tej
~ szódavíz

A tojásokat megmossuk,külön-külön felütjük, elkeverjük a cukorral, vaníliás cukorral és olajjal. A lisztet kisebb adagokban adjuk hozzá, és csomómentesre keverjük. Közben lassan hozzáöntjük a tejet és a szódát.
Csomómentesre keverjük, ha nem sikerül átszűrhetjük. A palacsintasütőt kiolajozzuk,és kisütjük a palacsintákat. Én kevés tésztát szoktam a palacsintasütőbe tenni, hogy minél vékonyabb legyen a palacsinta.


~Gasztronómiai alapfogalmak~

Ahhoz, hogy igazán jó háziasszony váljon belőled, tisztában kell lenned néhány fontos konyhai fogalommal!


Rántás: 
A rántást az ételek sűrítésére használjuk. Be kell vallanom, elsőre nekem sem sikerült ez a művelet.Sok bosszúságot tud okozni, összecsomósodhat, leéghet, esetleg nem oldódik fel az ételben.
Alapanyaga liszt és valamilyen zsiradék ( lehet vaj, olaj esetleg zsír). 3 evőkanál zsiradékot felforrósítunk és 2  evőkanál lisztet beleszórunk.Folyamatos keverés mellett zsemleszínűre pirítjuk. A tűzről lehúzzuk,felöntjük kevés hideg  vízzel, csomómentesre keverjük.Ezután a forró, ételhez adjuk,elkeverjük és felforraljuk.

Habarás:
A habarás szintén egy sűrítési eljárás. A tejfölt kevés liszttel, hideg vízzel csomómentesre keverjük.Hőkiegyenlítéssel ( rámerjük a forró étel levét, és elkeverjük) behabarjuk, ez nagyon fontos,hogy ne kapja össze. Simára keverjük és az ételhez adjuk. Felforraljuk.

Felfuttatás:
A tejet meglangyosítjuk( ne legyen forró!), pici cukrot teszünk bele, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Meleg helyen 10-15 percig pihentetjük.

Alaplé:
Csontokból,inakból,bőrkékből főzött, gyengén ízesített, fűszerezett lé, amelyet a készítendő étel jellegének megfelelő alapanyagokból készítünk. Mártások, főzelékek és egyéb ételek készítésénél használjuk.

Flambírozás:
Az ételre magas alkoholtartalmú italt locsolnak ( konyak,rum),és meggyújtják. A lángoló szesz különleges ízt kölcsönöz az ételnek és szép látványt nyújt.

Blansírozás:
A hozzávalókat rövid időre( 2-3 perc) forrásban lévő vízbe tesszük,majd átrakjuk jéghideg vízbe.
Az eljárás célja az, hogy megakadályozzuk valamely alapanyag íz- vagy színromlását.

Marinálás:
Fűszeres páclé. Ízesítésre, tartósításra használjuk.

Bardírozás:
Különböző húsok (szárnyasok, vadak) sütése előtt szalonnalapokkal történő összekötözése annak érdekében, hogy a hús ne száradjon ki és ne kelljen locsolni a húst sütés közben, illetve a szalonna íze megváltoztatja a húsok ízét.



~A konyhánk nélkülönözhetetlen eszközei~




Ebben a bejegyzésben azokat a konyhai kellékeket gyűjtöttem össze, melyek nemcsak,hogy nélkülözhetetlenek, de megkönnyítik a háziasszonyok életét. :)


Edények, lábasok, tepsik :

- két-, három-,öt-és tízliteres lábos
- két-, három-,öt-és tízliteres fazék
- 1 tűzálló tál
- palacsintasütő
- wok
- egy kisebb és egy nagyobb serpenyő
- csatos tortaforma, gyümölcstorta forma
- tepsi ( nagyobb)
- tepsi ( közepes)
- muffin sütő
- őzgerincforma

Étkezés kellékei:

- 6 db lapostányér
- 6 db mélytányér
- 6 db kistányér
- 6 db-os étkészlet ( kés, villa, kanál, kiskanál,süteményes villa )
- 6 db-os vizespohár, kávés pohár, teás csésze, boros pohár, pálinkás pohár)
- szalvétatartó 

Konyhai eszközök: 

- húsvágó kés
- kenyérvágó kés
- késélező
- húsklopfoló
- zöldséghámozó
- konzervnyitó
- vágódeszka
- fokhagymanyomó
- sajtreszelő
- krumplinyomó
- merőkanál
- dugóhúzó
- sörnyitó
- tésztatálaló
- háztartási olló
- pizzavágó
- citromfacsaró
- habverő
- tojásszeletelő
- gumi spatula
- tölcsér
- habkártya
- kenőtoll
- galuskaszaggató
- jégkockatartó
- keverőtál
- kancsó
- tésztaszűrő
- fakanál
- pogácsaszaggató
- linzerkiszúró
- mandulaforma
- kosárkaforma


Háztartási kisgépek:


- konyhai mérleg
- kávéfőző
- mikró
- vízforraló
- kenyérpirító
- tálas mixer
- botmixer
- dió,-mák,-húsdaráló
- turmixgép



~Első bejegyzés~

Üdvözöllek az oldalamon! 

Manapság sokan írnak blogot kisebb-nagyobb sikerrel, így hát én is vettem a bátorságot, "tollat" ragadtam, és létrehoztam első saját blogomat.
Azzal kezdeném,hogy nem vagyok se szakács, se cukrász, de nagyon szeretek sütni-főzni,új dolgokat kipróbálni a konyhában. :)
Számomra a főzés kikapcsolódás, szeretek új technikákat, új ízeket kipróbálni.
Már kislányként is sokat sürögtem-forogtam a konyhában, bár nagymamám  féltett a tűzhelytől, így maradt az udvaron történő "sütés-főzés",a homokból és vízből készített sütemények, amit lelkesen kínáltam is családnak. :) Néha persze kaptam egy kis lisztet, cukrot,pirospaprikát, ilyenkor nagyon boldog voltam.
Aztán középiskola vége felé kezdett el komolyabban érdekelni a gasztronómia.
Nagymamám sokat segített, elsajátítottam néhány receptjét, és sokat tanultam újságokból,barátoktól, internetről is.
Ezt a blogot azért hoztam létre,hogy a kezdő háziasszonyoknak is segítséget nyújtsak, ötleteket, praktikákat osszak meg Veletek. :)